A Nyitott Főzdék Napján, 2023 május 20-án újból megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek, vagyis nektek!
Ezen a napon országszerte változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek!
A Nyitott Főzdék Napján ott kóstolhatod meg a magyar söröket, ahol azok készülnek!
Válaszd ki, melyik lesz az a főzde, amelyet te is meglátogatsz!
A gyümölcs és a sör
2023-ban a Nyitott Főzdék Napján a résztvevők szavazhattak az év kedvenc gyümölcsös sörére.
A szavazás nyertese, mintegy 2500 szavazat összesítését követően a csempeszkopácsi Krenner Brewery Summer Fairy nevű terméke lett. A Krenner Brewery története 2018-ban indult, amikor a sörfőzőként tevékenykedő Krenner Balázs szeretett volna visszatérni szülőfalujába és egy saját főzdét alapítani. A sörfőzde 2020 szeptemberében kezdte meg működését egy teljesen átalakított, több mint 100 éves istálló épületében.
A győztes Summer Fairy egy savanyú berliner weisse alapra készült sör, a fanyarságra pedig a málna használata még jobban ráerősít. Alacsony alkoholtartalomú, hogy a fűnyírás, a kerti munka vagy napozás közben is nyugodtan fogyasztható legyen. A sör a következő év során a „Nyitott Főzdék Napja legnépszerűbb söre” medállal kerülhet forgalomba.
Csatlakozz a Facebook eseményhez!