Krenner Brewery

A Krenner Brewery 2020 szeptemberében kezdte meg működését egy kis Vas megyei településen, Csempeszkopácson.

Az ötlet 2018 végén indult, amikor a sörfőzőként tevékenykedő Krenner Balázs szeretett volna visszatérni szülőfalujába és egy saját főzdét alapítani. A terv egy olyan vállalkozás kialakítása volt, mely a kreatív és változatos sörök főzésén keresztül megismerteti a kraft sörök szépségét. Balázs maga mellé választotta 3 barátját, akikkel együtt létrehozták a Krenner Breweryt 2019-ben.

Az üzem kialakítására egy több mint, 100 éves istálló épületét választották. Nagy munka és átalakítás eredményeként egy évvel később megérkezett a berendezés is, az 500 literes főzőházzal és a 6000 literes erjesztő kapacitással. Szeptemberben egy nagyszabású megnyitó ünnepséggel kezdetét vette az utazás a magyar kisüzemi sörök világában.

„Első célunk egy olyan alap szortiment kialakítása volt, mellyel felkelthettük az érdeklődést a hagyományos sörök fogyasztói között is. A jól ismert típusok mellett folyamatosan kísérletezünk új alapanyagokkal, ízekkel, sőt rendszeresen készítünk szezonális jellegű söröket is. A hozzánk betérő vendégek mindig találnak valami izgalmas újdonságot. A stílusok próbálgatása kapcsán jutottunk el a belga hagyományokból táplálkozó spontán erjesztésű sörök főzéséhez, melyekre tényleg azt lehet mondani, hogy egyszeri és megismételhetetlen tételek. A főzde udvarán van egy régi borospincénk is, ahol már sorakoznak a tölgyfahordók, a tradicionális módon készített, hosszú érlelésű sörök számára. Hosszabb távú céljaink között szerepel, hogy ezekkel a főzetekkel színesedjenek a régió gasztronómiai értékei, illetve az általunk szervezett programok hozzájáruljanak a térség kulturális életéhez is.”

 

Programok:

 

Három főzdetúrára is lehet Csempeszkopácson, a helyszínen regisztrálni, amelyek a követketző időpontokban indulnak:

  • 14:30
  • 16:30
  • 18:30

Érdemes időben érkezni, mert gyorsan betelnek a helyek!

A főzde egész udvara megtelik majd programokkal: az idei évben először hadra fogják a tűzoltóautót, amiből a söröket fogják csapolni, a Csíkos Food Truck pedig jobbnál jobb hot-dogokat készít majd!

A Nyitott Főzdék Napján pedig már újra elérhető lesz a Senor Muerte, a Krenner mexikói chilis láger söre, amihez most új, extrém chilit adtak, ami nem más, mint a Carolina reaper Gringo Killer!

 

Gyümölcs és a sör szavazás:

 

A Nyitott Főzdék Napja gyümölcs és a sör közönségszavazásában keressük a legnépszerűbb magyar gyümölcsös terméket. A Krenner Brewery a Summer Fairy – Raspberry Berliner Weisse-ét ajánlja. Ez a málnás tétel a napsütés és a meleg nyári napok itala. A savanyú Berliner Weisse alapra, a málna fanyarsága csak még jobban ráerősít. Alacsony alkoholtartalmú (3,5%), hogy a fűnyírás, kerti munka vagy napozás és strandröpi közben kellő mennyiségben lehessen belőle fogyasztani. 500 liter sörhöz 50kg zamatos málnát használnak fel, amit a környékbeli termelőktől szereznek be.

 

Ha erre a sörre szavaznál, kattints ide!

 

Cím:

9764 Csempeszkopács, Árpád tér 3.

Web:

krennerbeer.com

Facebook:

facebook.com/krennerbeer

 

Galéria