zip’s brewhouse

A miskolci zip’s brewhouse egy sörgasztronómiai étterem, ahol egy egyedien sárgálló látványsörfőzde is működik. A zip’s a nemzetközi sörgyár-gyár, a ZIP Tech leányvállalata, amely már 27 országba gyártott sörfőző berendezéseket. A sörfőzde tankról kóstolós főzdelátogatással is csalogat. Spontán pikantériát jelent koreográfiájában a kolumbiai származású sörfőzőmester, Pedro lénye. Nála már csak a csatolóbokszok sora nagyobb szám. A vendégek az asztalaiknál ülve egyenesen a tankokból juthatnak „főzdefriss” sörökhöz, és még a csapolás technikáját is szabadon gyakorolhatják.

A változatos zip’s sörök egyik fővonala a gasztrosör-sorozat, amelynek keretében közös sörök készültek a magyar minőségi gasztronómia különböző ágazatainak jeles képviselőivel. Így születtek már séfsörök, PékSör, Dobosdesszert-sör, kakaóbabos stout, csilis New England Pale Ale és így tovább. Persze a zip’s törzskínálat is nagy élmény. Ennek része a lokálpatrióta zászlóshajó, a Miskolci Mosaic, a dupla IPA vagy az Imperial Stout. Vagyis a sörfőző és a kísérletező kedv szakadatlan az #a_célváros közepén.

A sörgasztronómia jegyében pedig — zip’s sörökkel vagy zip’s sörökhöz költött — felsőtagozatos kocsmakajákat érdemes kóstolni a brewhouse-ban. Az étterem testvér-bárjában, a 20 csapos zip’s BEER & Tapasban 17 csapról sör fakad. Melléjük hungarotapasok formájában érkezik az egyedi gasztrokoncepció.

A zip’s univerzum folyamatosan tágul és bonyolódik. Ezek csak a szűken sörös vonalak, de a BEER B&B szálláshelytől, a Miskolctapolca Barlangfürdő külszíni vendéglátásától vagy a Bomboloni olasz típusú virágfánkozótól indulva féktelen végtelen irányba zipszeg a csapat. A zip’s sokmindent alkot még, de aki már most nyitottan néz be Miskolcra, biztosan maradandó élménnyel megy tovább.

 

Programok

 

A zip’s brewhouse-nál mindennap nyitott főzde napja van! Az alapkoncepció a mindig nyitott, mindig látogatható sörfőzde. Eleve ezzel a gondolattal született a zip’s brewhouse 2012-ben, egy mintafőzdeként. Söréttermünkben, az üvegfal túloldalán folyamatosan látható a főzdében zajló munka és a főzdei élet, annak minden nevetésével vagy épp apró bosszankodásával.

Csak telefonálni kell és bármikor vezetett sörkóstolós főzdetúrákat tartunk csoportoknak, egyéneknek. A Nyitott Főzdék Napjának extra programjáról is azt mondhatjuk, hogy mi magunk vagyunk a főprogram. Egy városon belül 3 egységünk működik. A ősfészek, a zip’s brewhouse ritka szenzációként kínálja a #csapoldmagad bokszokban az önálló sörcsapolás élményét és gyakorlási lehetőségét egyenesen a sörfőzdéből, főzdefriss sörökkel.

Külön étellel sem kell készülnünk, hiszen a sörgasztronómia a másik lábunk. A hozzánk először érkezőknek eleve újdonságot jelentenek a sörökhöz vagy a sörökkel költött kocsmakajáink. Ennek egy újabb hulláma a zip’s sörök és tapasok párosítása multitap-bárunkban. A zip’s sörtúra következő állomásaként a zip’s BEER & Tapasban 20 csapból 17-ből folynak zip’s söreink. A harmadik egységünkben, a Bomboloni Miskolc by zip’s-ben palackban érhetőek el a söreink, hiszen ez egy speciality kávézó, ziPresszó bár és mini pékség, saját termékekkel. Itt többek között a zip’s egyedi, saját kávéja kóstolható meg.

A mi programunk ezeknek az egységeknek a végigjárása és a zip’s alapportfólión kívüli sokféle, különleges #gasztrosör kipróbálása.

Mi nem hívtunk most külön zenei fellépőket, artistákat, mert a háttérben annál nagyobb dobásra készülünk: 2 új, és teljesen újszerű élményhelyet nyitunk a tágabb régióban (zip’s plázs – Mályi és Percze Étterem Mád), amit becsatornázunk az észak-keleti zip’s sör- és élménytúránkba.

Várunk benneteket a Nyitott Főzdék Napján, napjain is. Ha feltüzeltünk benneteket a sörrel átitatott hétvégére, akkor gyertek hozzánk vagy hozzánk is! De érkezhettek bármikor máskor is, mert minden nyitvatartási napunkon a sörfőzdénk is nyitva vár!

 

Cím:

  • zip’s brewhouse: 3526 Miskolc, Arany János tér 1.
  • zip’s BEER & Tapas: 3530 Miskolc, Széchenyi István út 26.
  • Bomboloni Miskolc by zip’s: 3530 Miskolc, Városház tér 18.

Web:

zips.hu

Facebook:

facebook.com/zipsbrewhouse

 

Galéria