Vandál Brewing

A Vandál Brewing alapítói, a kezdeti gerilla sörfőzést követően Martonvásár szívében, a Brunszvik kastély szomszédságában építették fel saját üzemüket a Ludwig Hotel épületlében.

Söreink saját receptek alapján készülnek, szűrés és pasztörizálás nélkül. Jelenleg tízfélét készítenek. Kínálatunkban megtalálhatók a klasszikus stílusú sörök, mint a pilseni, és újhullámos társaik is képviselik magukat, így az IPA, a stout vagy az APA.

A Vandál Brewingnél a látgatók – előzetes bejelentkezést követően – részt vehetne a sörfőzés folyamataiban, és/vagy sörkóstolással, sörvacsorával összekötött főzdelátogatáson vehetnek részt.

 

Programok:

 

A Nyitott Főzdék Napján a Für Elise Bisztró (a Vandal Brewing taproomja) tematikus ételekkel készül. A teraszon martonvásári kötődésű, feltörekvő fiatal együttesek koncertjei lesznek hallhatóak a délután és az este folyamán.

A sörözni vágyó szülőknek a gyerekeket sem kell otthon hagyniuk, ugyanis a „saját” játszótérrel rendelkező főzde és bisztró délutáni kézműves foglalkozásokkal várja majd a legkisebbeket is.

 

Gyümölcs és a sör szavazás:

 

A Nyitott Főzdék Napja gyümölcs és a sör közönségszavazásában keressük a legnépszerűbb magyar gyümölcsös terméket. A Vandál Brewing a Sakurát ajánlja. A Sakura egy meggyes-cseresznyés ale, amelyet nem más, mint a cseresznyefa-virágzás ihletett. A sörben a két gyümölcs édes-savanykás íze remekül megfér a sör üdítő szénsavasságával. Alacsony keserűség és alkoholtartalom, tuti frissítő!

 

Ha erre a sörre szavaznál, kattints ide!

 

Cím:

2462 Martonvásár, Emlékezés tere 5.

Web:

vandalbrewing.hu

Facebook:

facebook.com/VandalBrewing

 

Galéria